6. Fejezet

Magabiztosan gurultam a még csendes utcán és érdeklődően vizslattam a munkába siető embereket. A Nap éppen kelt fel és narancssárga fátylat húzott az égre. Nem értem minek keltem ilyen korán, de nem voltam álmos. Jordonban kellemesen csalódtam, hogy ilyen jól fogadta azt, hogy a fiúk megszegték az ígéretüket. Úgy látszik még sem olyan gyerekes, mint amilyennek mutatja magát. Sőt, lehet, hogy ő hatójuk közül a legfelelőségteljesebb és a legérettebb.
A pályára kiérve megkerestem a magam kis társaságát és mosolyogva fedeztem fel őket. Nem gondoltam, hogy már ilyenkor kint lesznek. Vagyis csak lesz. Mert egyedül Jack volt kint. Bár nekem az ő társaságba is tökéletesen megfelel, jobb amikor többen vagyunk.
-Szia -gurultam mellé.
-Szia. Hát te?
-Hosszú sztori -legyintettem. -Inkább te meséld el, hogy, hogy hogy itt vagy ilyen korán!
-Én mindig kint vagyok ilyenkor -mondta komoly arccal, szóval kétlem, hogy csak szivatni akar.
-Miért? -nagyon érdekelt, hogy miért is van kint hajnalok hajnalán
-Anya mindig hajnalban megy dolgozni. Én meg sosem tudok visszaaludni miután elmegy. Ezért inkább kijövök, mert addig sem unatkozok -rántotta meg a vállát.
-Én ezt nem tudtam -ráztam meg a fejemet.
-Nem is akartam, hogy tudjátok. Anyámmal sosem volt csodás kapcsolatom. De amióta apának volt az a balesete, évről évre egyre szarabb a kapcsolatunk. De tudod, hogy utálok a családomról beszélni -erre nem tudtam mit felelni. Még nincs itt az ideje, hogy elmondjam neki, hogy a szüleim elváltak. Ezért inkább csak bíztatóan a szemébe néztem. Megfogtam a kezét és magam után rántva húztam el a törzs vendéglőnkhöz. Az az igazság, hogy borzasztóan éhes voltam és semmi kedvem nem volt deszkázni. A fejem majd' fel robbant a fájdalomtól és vitt amerre néztem. A végtagjaim sajogtak. Nem úgy, mint amikor izomlázam van, hanem csak szimplán le akartak esni.
-Annie... -vakarta meg a tarkóját Jack.
-Hm? -néztem föl a hamburgeremből.
-Kérdezhetek tőled valamit? -sziszegte. Ha ez itt most szerelmet vall akkor én kiugrok az ablakon.
-Persze -mosolyogtam. Bár nem kellett volna, mert a éppen tiszta ketchup volt a szám...
-Neked...nem jön be véletlen Adam? -Adam is a mi kis csapatunkba tartozik. Ő itt az alfahím és egyben ő itt a leghelyesebb. Nemrég még halálosan szerelmes voltam belé, de utána barátnője lett és megromlott a barátságunk. Na vajon miért?! Kicseszettül féltékeny voltam. De utána megismertem at HU-t és a zenéik hatására megváltoztam és egyben megváltozott a világról alkotott összképem is. A lényeg, hogy a Adam iránt érzett érzéseim még a mai napig is valahol bennem laknak, de ezt vele szeretném megbeszélni.
-Ezt miért te kérdezed meg? -néztem rá kérdő, magabiztos tekintettel.
-Mert Adam, az az igazság, hogy fél tőled.
-Tőlem? Mégis miért? Tudtommal nem adtam felé semmi olyan jelet, hogy ki akarnám nyírni. -nevettem fájdalmasan.
-Akkor megbeszéled vele?
-Igen -adtam be a derekamat. Érdekelt, hogy Adamnek mi volt ez a 'kirohanása'.
-Oké.Én szerintem most megyek. Azt nem tudom, hogy hova, de látom, hogy neked sincs túl sok kedved itt lenni... -vakarta meg a tarkóját.
-Annyi életkedvem van, mint egy cserép kaktusznak -húztam nevetésre a számat.
-Na miért?
-Tegnap a fiúkkal voltam és ittam egy keveset...
-Igen gondolom. Keveset... -nevetett
-Na... -húztam el a szó végét. -És most mindenem fáj.
-Másnapos! -röhögött és kisgyerek módjára sipítva mutogatott rám.
-Hagyjál! -nyávogtam már én is. A kajáldában képzelem milyen hülyének nézhettek.
-Na jó én tényleg megyek. Szia! -állt fel és megölelt.
-Szia!
Megittam a maradék üdítőmet és a deszkámra felpattanva Dannyhez vettem az irányt. Az utca már teli volt ideges taxi sofőrökkel, buszokkal és más tömegközlekedési eszközökkel. Bele nyúltam a zsebembe, de szokásos módon semmi sem volt nálam így elkeseredve deszkámmal a kezemben kezdtem el bolyongani az emberek között. Minden második személy vagy fel akart lökni vagy hozzám simult. Az ilyeneknek stílusosan törném ki a nyakát.
Egy már csendesebb utcához közeledve felszálltam a deszkámra és továbbgurultam. Mikor befordultam az utcába szó szerint összefutottam valakivel. A fejünk teljes erőből tösszecsattant és már a földön feküdve nem éreztem semmit csak, hogy iszonyúan fáj a fejem és valami meleg cucc folyik végig az arcomon. Utána elsötétült minden.
A következő emlékem már csak az, hogy bekötözött fejjel egy ismeretlen szobában fekszem és valaki ül mellettem.
-Liz... -suttogtam olyan halkan, hogy még én is alig értettem.
-Annie! -borult sírva az ágyamra. -Én...én annyira sajnálom.
-De...mit? -nagyon nem értem miért sír ez itt nekem.
-Nem emlékszel? -kapta föl a fejét.
-Mire? Liz, nyögd már ki, mert rohadtul nem vagyok olyan állapotban, hogy barchobázzak -ordítottam rá.
-Arra, hogy neked szaladtam, fellöktelek és az eséstől betört a fejed, a koccanástól pedig felszakadt a bőr a homlokodon. Nekem is felszakadt, de semmi nagyobb dolog. Én nagyon sajnálom -hajtotta le a fejét.
-Semmi gond. Gyere ide! -tártam ölelésre a karjaimat. Nem tudok rá haragudni. Nagyon hiányzott már, hogy beszéljek vele meg maga a lány is.
Miután Liz elment tőlem, magamhoz vettem a telefonomat és kikerestem Danny nevét. Elég sokáig lehettem kómában, mert már délután kettő volt. Reménykedve abban, hogy már felkeltek, hallgattam azt ahogy kicsöng a telefon.
-Azt a részeg pofádat Daniel, vedd már fel -motyogtam.
-Mondjad -szólt bele egy kómás hang.
-Jó reggelt. Míg ti döglődtetek, én majdnem meghaltam.
-Mi a?! Mi történt? -úgy látszik ezekkel a mondataimmal kivertem a csipát a szeméből és a normális hangját meghallva megismertem J-Dogot.
-Reggel elmentem gördeszkázni és amikor jöttem vissza már éppen fordultam be az utcátokba amikor letarolt valaki...az a valaki Liz volt. Felszakadt a homlokomon a bőr és betört a fejem. Most meg várom, hogy jöjjön egy orvos.
-Basszus. Felrázom a többieket és bemegyünk hozzád.
~Jorel szemszöge~
Annie kórházban van. Csodás. Idegesen visszalépkedtem a közös szobánkba és mindenkibe belerúgtam, aki a földön feküdt, hogy keljen fel. Aki ágyon aludt az meg lelöktem onnan. Jajgatva mindenki felébredt és mikor elmondtam nekik, hogy mi történt Annievel, összecuccoltak és indultunk is. Nagyon féltettem Ann-t. Sőt, szerintem mindenki féltette. Olyan mintha a lányunk lenne.
A sebességkorlátokra köpve száguldoztunk minket szidó autók között és George egynek-kettőnek vissza is szólt. Danny újra megcsillogtatta a vezetési tehetségét: Öt perc alatt odaértünk az amúgy negyed órára lévő kórházhoz.
A recepciós nő egy eléggé csinoska húszas volt. Dylannel kaján vigyorral egymásra néztünk és telepatikusan letisztáztuk, hogy visszajövünk. Addig a többiek megkérdezték, hogy hol van Annie.
A második emeletre felvonszolva magunkat Ann szobájának keresésére indultunk. Hosszas bolyongás után végre ráleltünk és óvatosan benyitottunk. Johnny és Danny nagyot sóhajtottak és olyan fejet vágtak, mintha egy aranyos unikornisnak öltözött macskát láttak volna. Van egy olyan érzésem, hogy ezekből pedofil lett. Leültünk az ágya mellé (ki székre, ki a földre) és úgy vártuk, hogy felkeljen Annie.
~Annie szemszöge~
Unalmamban nem tudtam mást csinálni csak aludni, ezért lecsuktam a szemeimet és megalkottam egy új világot.
Sutyorgásra keltem fel. Mikor kinyitottam a szemeimet öt idiótával találtam szembe magamat.
-Annie! -ugrott a nyakamba George. -Jól vagy?
-Soha jobban! -legyintettem -Örülök, hogy eljöttetek -mosolyogtam.
-Ez természetes! Milyen lenne ha nem jönnénk el az egyik legjobb barátunkhoz? -tárta szét karjait Matt.
-Mikor jöhetsz haza? -jött közelebb Danny.
-Nem tudom. Remélem már holnap.
-Olyan későn? Mi lesz velünk addig nélküled? -vágott szomorú fejet Jorel.
-Hát nem tudom, de valahogy ki kell bírnotok -rántottam meg nevetve a vállamat.
-Én bent maradok veled -jelentette ki Johnny
-Ezt jól megmondtad barátom -bólogattam elismerően.
-Tudom, hogy akarod -nézett rám félmosollyal az arcán.
-Oh, nem is tudod mennyire -röhögtem.
-Gyerekek! Legalább ne előttünk beszéljétek meg. A végén még féltékeny leszek -fonta össze maga előtt kezeit Dylan.
-Nem csalódtunk benned Alvarez -csapta hátba J-Dog Funnyt.
-Kérsz valamit? Elmenjünk a boltba? -váltott témát Danny
-Köszönöm, de most nem kérek semmit. Azért aranyos vagy -mosolyogtam Daniellel együtt.
-Komolyan Annie? Már kettővel? És engem kihagysz? -duzzogott Dylan
-Tudod nem mindenki olyan ellenállhatatlan, mint mi -nevetett George.
-Inkább kiállhatatlan -forgatta a szemét Matt.
Mindenki hízott egy kilót annyit röhögtünk Kulrzz beszólásán. Dylan és Jorel időközben kimentek fűzni a recepciós nőt, de egy olyan negyed óra múlva csalódottan kullogtak vissza.
-Férje van -mondta lehajtott fejjel Dylan
-Szóval csak a szokásos -legyintett George.
-Kapd be Ragan! -röhögött J-Dog.
-Gyerekek! Mennünk kéne a stúdióba -húzta a száját Danny. -Jordon még idegesebb lesz.
-Eddig se volt az, most se lesz -nevetett Matt. -De menjünk tényleg. Nem kéne elkésnünk.
-Na szia Annie -öleltek meg egyszerre.
-Majd jövünk ha végeztünk -puszilt meg az arcomon Danny. Ilyet még sose csinált, szóval eléggé zavarban voltam. Éreztem, hogy az arcom vörös lett és reméltem, hogy nem látták a fiúk.
-Hé! Én úgysem vagyok benne ebben a számban. Itt maradok -torpant meg az ajtóban Johnny. -Persze, csak ha nem gond -nézett rám kaján vigyorral.
-Engem nem zavar -rántottam meg a vállamat takarva, hogy rohadtul zavarba jöttem. Meg kéne ezeket a beszólásokat szoknom, ha nem akarok tiszta idiótának látszani a többiek között.
-Aztán ne legyen semmi nélkülem -kacsintott be Dylan.
-Anyád! -üvöltött utána George.
-És mit akarsz csinálni? -ültem törökülésbe. -Mármint...izé...érted -röhögtem kellemetlenül.
-Oh, értem én -kacsintott.-Amúgy nem tudom. Azt a TV-t be lehet kapcsolni?
-Igen. Ott az az ágy. -mutattam a szobában lévő másik fekvőhelyre. -Oda le tudsz feküdni.
-De én melléd akartam... -szipogott.
-Kezdek félni tőled, George -düllesztettem ki a szemeimet.
-Na, na, na kislány. Neked csak Johnny 3 Tears -rázta a fejét.
-Akkor nem is kell mellém feküdnie kedves J3T úr.
-Na azért ilyen kegyetlenek ne legyünk -nevetett.
-Gyere -csúsztam arrébb. -De csak, hogy lásd milyen cuki vagyok.
~Danny szemszöge~
George ottmaradt Annél. A fasz tudja mit művel szegény lánnyal. Nekem kellett volna ottmaradnom. A gondolataimba mélyedve lépkedtem a többiek mögött, miután leparkoltunk.
-Daniel! -hallottam Jorel hangját magam mögül. Meglepetten fordultam hátra és észrevettem, hogy már a stúdiónál vagyunk. -Nem szeretnél visszajönni?
-Bocs -emeltem mentegetően magasba a kezeimet
-Ennyire feltűnően ne álmodozz! -cittegett Dylan.
-Jól van basszus -csaptam combomhoz a tenyereimet idegességemben. Nem vagyok olyan idegállapotban, hogy a szaros poénjaikat és a beszólásaikat díjazzam. Morogva elindultam feléjük és mikor közelebb értem valami idétlen vigyor volt mindegyikük fején.
-Mi a fasz ilyen vicces?! -tártam ki karjaimat.
-Amióta eljöttünk Annietől látszik rajtad, hogy tiszta ideg vagy. Vagyis...féltékeny -röhögött Dylan.
-Miért lennék féltékeny?! Annie a lányom lehetne. Azért ilyen idiótának ne nézzetek már... -fújtattam idegesen.
-Daniel. Ismerünk -rakta a vállamra kezét Funny Man. -Te féltékeny vagy.
-Basszátok meg -indultam meg a stúdió felé. -Szia Jondon -intettem a már pakoló barátunknak.
-Na mi van? -kapta rám a tekintetét.
-Semmi -legyintettem lehangoltan.
-Jól van. Te tudod -hajolt vissza tovább pakolni.
Elismételtem magamban a szövegemet és a mikrofon mögé állva vártam, hogy a többiek is elkészüljenek. Elindult a már régebben felvett alap és Chalrie belekezdett a szövegébe.
-Ez így nem lesz jó -ráztam csalódottan a fejemet a szám végén.
-Egy-két vágás és jó lesz -bíztatott Jordon.
-De jó...Mégegy olyan szám amit nem adhatunk elő -fújtatott Jorel.
-Na mégegyszer. Sikerülni fog ez -csapta össze tenyereit Dylan.
Ebből a mégegyszerből lett mégötször és mikor végeztünk elégedetten ültünk le egy-egy Wishkyvel a kezünkben.
-Az új dalra! -emelte poharát Jordon
-Az új dalra! -zengtük egyszerre majd koccintottunk.
Miután kidöglődtük magunkat megindultunk a kórházhoz. Előre félek, hogy mi fog ott fogadni. George csak nem olyan fogyatékos, hogy egy kórházban rámászik valakire.
-Jordon! Kapcsold már be a rádiót! -rángatta Charlie pólója ujját Dylan.
-Jól van fiam -verte tarkón a még mindig pólóját rángató Funny Mant.
Időközben megérkeztünk az úti célunkhoz és már-már fejből megtaláltuk a keresett szobát. Mikor beléptünk nem bírták ki a többiek, hogy ne kapjanak röhögő görcsöt, de én csak lefagyva álltam az ajtófélfának támaszkodva.