5. Fejezet

Reggel, mikor végre kiestem az ágyamból, holdkórosan le csoszogtam a konyhába és elkezdtem keresni valami gabona pehely félét. Kivettem a hűtőből egy liter tejet és öntöttem belőle a tálamba. Beleszórtam a gabona pelyhet és elkezdtem a napomat. Mikor már magam után mosogattam Danny esedezett le az emeletről.
-Szia -ásított
-Szia. Ti mindannyian ilyen sokáig alszotok?
-Nem is aludtam sokáig. Most kivételesen korán keltem...
-Danny. Tizenegy óra van. Mindjárt dél.
-Nekem ez még hajnal -vakarta meg a tarkóját. -Mi a reggeli?
-Az amit találsz -vigyorogtam rá. Morgott egy sort, amit nem értettem, de nem is nagyon érdekelt és elkezdett rántottát csinálni magának.
Egész otthonosan mozgott a konyhában. Pár perc múlva már az asztalnál ülve tömte magába a reggelijét.
-Annie! -kiabált át hozzám a nappaliba
-Mi van?
-Ma stúdiózni megyünk a fiúkkal. Elmondhatom a többieknek Jordonon kívül, hogy itt vagy?
-Őőő....Mmmhhh...Inkább először csak egyvalakinek.
-Gondolom kinek -vigyorgott rám, mire csak fájdalmasan felsóhajtottam. Hiányoznak azok az idióták. De főleg George. Egyedül Danny maradt nekem. Zavar, hogy nem tudom, hogy mi van a többiekkel és, hogy nem hallhatom azokat a baromságokat, amiket összehordanak. A könnyeim már megint marták a szemeimet, de vettem egy nagy levegőt és mintha az segített volna eltűntek a fájdalmam jelei.
Kényelmesen elhelyezkedve a kanapén bekapcsoltam a TV-t és újra nekiálltam kapcsolgatni. Most valami filmet kezdtem el nézni, aminek még a címét sem tudtam, de tetszett. Danny lehuppant mellém és együtt folytattuk megkezdett tevékenységemet. Olyan érdekes volt a film, hogy a lakó társam bealudt tíz perc után. Követve a példáját én is lecsuktam a szemeimet és egy jobb világba képzeltem magamat.
Arra a kényelmetlen helyzetre keltem fel, hogy valaki megharapta a lábujjamat. Mikor odakaptam a fejemet azt láttam, hogy Danny szájában van a lábfejem. Már megint alakítottam. Lábamat kirántva felébresztettem a mellettem eddig mélyen alvó Danielt is.
-Mi a szar?! Miért fáj a szám? -tapogatta arcát.
-Inkább nem akarod tudni -húztam gúnyos mosolyra a számat.
-Most már még jobban érdekel -ült fel elém törökülésbe.
-Arra keltem fel, hogy megharaptad a lábujjamat. Miután felültem, megláttam, hogy a lábfejem a szádban van. Ennyi az egész történet -a reakciója csak annyi volt, hogy kitört belőle a röhögő görcs.
-Basszus. Öt percem van beérni próbára -csapott a homlokára.
-Suhanj -intettem a kijárati ajtó irányába.
Felugrott a helyéről és a nappali türkében haját belőve kibaktatott az ajtón. Már megint egyedül maradtam. De most semmi szomorúság nem fogott el. Tudtam, hogy Danny vissza fog jönni, jobb esetben Georgeal. Ránéztem a telefonom órájára. Fél kettő. Szóval ebédelni már nem fogok. Felhívtam anyát és kibeszéltem neki magamat. Megnyugvásomra a barátnőivel újra összeálltak négyen és elkezdtek jógára járni. Szóval jól érzi magát. Ez nekem csak jó.
Felsétáltam a fürdőszobámba és helyrehoztam az alvástól elkenődött sminkemet. Mikor végre elmondhattam magamról, hogy úgy nézek ki mint egy élő ember bezártam az ajtót és elindultam a városba. Nem tudom miért, de jobb elfoglaltságom nem akadt.
Hazaugrottam a gördeszkámért és kigurultam a deszka pályára. Nagy meglepődésemre kint volt Liz, Nicholékkal. Eddig úgy tudtam, hogy ki nem állhatja őket. Odalépkedtem a szokásos társaságomhoz és mindenkit egy pacsival köszöntöttem.
-Nagyon el vagy veszve mostanában, csaj -boxolt bele a vállamba Jack az egyik legjobb barátom ebben a kis csoportban és tisztában vagyok vele, hogy mióta legelőször beszéltünk szerelmes belém. De nem tudok iránta barátságnál többet érezni.
-Celeb barátokkal nem könnyű az élet, tudod? -kiabált oda hozzánk nyávogva Liz. Ez hallgatózik?
-Milyen celeb barátok? -nézett rám értetlenül Jack.
-A... Hollywood Undead -haraptam bele alsó ajkamba. Tudom, hogy mindannyian imádják a fiúkat.
-Mi van?! -képedt el Jack. Úgy látszik nála ez egyfajta fangörcs.
-Jól hallottad. Most is Dannynél lakok.
-Értem. Hamburgert indultunk venni. Jössz velünk? -boxolt megint a vállamba.
-Mehetek is -rántottam meg a vállamat.
Elindultunk a törzskajáldánk felé és beülve a megszokott helyünkre rendeltünk. Én csak egy üdítőt kértem, mert valamiért egyáltalán nem voltam éhes. Kitárgyalva az HU-t, témából kifogyva csendesen fogyasztották a többiek a maguk kajáját. Én a fejemből kinézve kortyolgattam az üdítőmet.
Az étkezést befejezve visszasétáltunk a pályára és gurultunk egy kicsit. Régen voltam itt kint. Látszott is rajtam. Nem voltam magabiztos a deszkán, ezért jó párszor seggre is estem. Amikor már meguntam, elköszöntem a többiektől és elindultam haza. Dobtam Dannynek egy üzenetet, hogy mikorra várjam haza. Mivel válaszra nem méltatott csináltam magamnak vacsorát és nem vártam rá.
Összedobtam magamnak egy jó adag rántottát és be is vágtam az egészet. Az étvágyam még mindig a régi. Már épp' indultam tusolni mikor ajtó nyitódásra lettem figyelmes. Kirontottam a szobámból és fénysebességgel szedtem a lépcsőfokokat. Megpillantottam Dannyt. De George sehol. Kétségbe esetten pillantottam rá és ő csak bíztatóan mosolygott.
-El fog jönni -bólintott, mire én csak sóhajtottam egyet.
-Elmostam már amiket használtam. Ott vannak a mosogatógépben. Én rántottát ettem -rántottam meg a vállamat.
-Akkor én is azt csinálok. De, hé! Üdvözlő ölelés vagy valami? -tárta ki a karjait.
-Daniel, te idióta -nyomtam fejemet a mellkasába és erősen megöleltem.
-Köszönöm a bókot -nevetett.
Leültem az asztalhoz és elővettem a telefonomat és felnéztem Twitterre. Semmi érdekeset nem találtam. Mikor felnéztem a készülékemből Danny már nagyban falta a vacsoráját.
-Majd én nyitom! -ugrottam fel csillogó szemmel a csengő hangjára. Torkomban dobogó szívvel szaladtam oda az ajtóhoz és azt szinte feltéptem.
-George! -öleltem meg régen látott pótapámat zokogva.
-Annie -suttogta elszorult hanggal a hajamat simogatva
-Khm, kis csaj. Mi is itt vagyunk ám -integetett Matt hátulról.
-Úristen -záporoztak továbbra is a könnyeim. -Gy...Gyertek ide.
-Oooh csoportos ölelés! -tárta ki karjait Dylan.
-Danny, te se maradj ki! -intette magunkhoz Jorel.
Így összefonódva álltunk jó pár percig míg Dylan meg meg szólalt.
-Gyerekek én mindjárt behugyálok.
Erre mindannyian elkezdtünk fuldokolni a röhögéstől, de azért barátunkat eligazítottuk a fürdőig.
Mikor már mindannyian elvégeztük a dolgunkat helyet foglaltunk a nappaliban és elkezdtük a lelkizést.
-Basszus. Otthagytam a stúdióban a telefonomat -csapott a combjára Jorel.
-Nem baj haver. Majd holnap elhozod -tette vállára a kezét Johnny
-Nem. Nem az a gáz, hogy otthagytam a telefonomat. Hanem, hogy Jorel jött el utoljára és a telefonom nincs lekódolva. Te meg írtál nekem üzenetet, hogy indulsz. És ha látta, akkor nagy szarban vagyunk.
-Oh baszd meg Jorel -fújtatott Dylan.
Ez volt a végszó. Csöngettek. -Annie te inkább bújj most el.
-Megyek és kinyitom -állt fel a helyéről Danny. -Annie siess már! -kiabált rám idegesen.
Odaszaladtam a cipő gardróbhoz és benyitottam, s magamra csuktam az ajtót. Mindent tisztán hallottam.
-Oh mily' meglepő, hogy mindenkit itt találok -lépett be Jorel elég nagy gúnnyal a hangjában. -Na hol van a kis Annie? -röhögött. -Tudom, hogy itt van nálad, Daniel.
Senki sem szólalt meg. Éreztem, hogy mindenem remeg. Rettentően féltem, hogy mit fog csinálni a fiúkkal. De attól jobban féltem, hogy mi lesz a bandával.
-Fiúk -sóhajtott. -Nagyot csalódtam bennetek. Jorel itt a telefonod.
Ajtócsukódás. Ezek szerint elment. Akkor most mi van? George nyitotta ki az ajtót előttem és mindannyiukon láttam, hogy hófehér az arcuk.
-Nagy a baj? -kérdeztem aggodalommal a hangomban.
-Nincs semmi baj. Jobban fogdta, mint gondoltuk. Holnapra lenyugszik. -karolta át a vállamat George.
-Fenékig! -nyomott a Johnny és az én kezembe is egy egy kis poharat Dylan.
Az este folyamán lecsúszott még jó pár pohár alkohol a torkomon, de semmi másra nem emlékszek.